2011 augusztus 24. | Szerző: Peterrim |
Bár nem sok szavazat érkezett, így reprezentatívnak jóindulattal sem nevezhető, így is meglepődtem, hogy többeteknek van példaképe, mint akinek nincs.
Amikor (valamikor nagyon rég) a suliban órán kellett fogalmazást írni a példaképünkről, üresen adtam be a lapot. Bármilyen marhaságot írhattam volna, de engem annyira megdöbbentett a téma, hogy hazudni sem tudtam. Addig a pontig nem is éreztem, hogy valakihez szeretnék hasonlítani, csak annyit tudtam kire ne, vagy milyen tulajdonságokat nem szeretnék felvenni. Amolyan negatív példaképeim voltak, pozitívak nem.
Nyilván nincs akkora ereje annak, ha valaki tudja mit nem akar csinálni, mint ha tudná, mit igen. Iránymutató táblák sugallatára közlekedni, vagy tiltó jelek közt evickélve rálelni a kevésbé fájdalmas ösvényre. Valami azt súgja nekem, hogy többen vagyunk akik mégis a másik utat választják, annak ellenére, hogy a szavazás eredményéből épp az ellekezője látszik.
Nekem felnőttként már csak részmegoldásaim vannak példaképre, amolyan ködösen körbeírva, hogy pontosan az adott személyben, tettben nekem mi a példaértékű. Valahogy úgy érzem, lemaradtam, kinőttem abból, hogy igazán formáljanak, motíváljanak belül a példakép csodák. Vagy túlságosan elkényelmesedtem, esetleg cikinek élem meg a rajongást.
A példaképért áhitozó gyermek egyszer aztán maga is azzá válik, csak kérdés, ezzel tisztában van-e? Egy szülő felfogja-e hogy az élete, tettei a következő generációnak szolgálnak mintául? Ezen, pl. elgondolkodtál? Kinek vagy Te a példaképe? Ha nem vagy senkinek, akkor az azt jelenti, hogy a környezeted számára nem vagy követendő? Mondta már a gyermeked, hogy olyan szeretnék lenni mint Te anya, apa?
Fekete: Mindenki jó valamire. Ha más nem, elrettentő példának.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Elgondolkoztattál. Remélem, hogy a gyerekeimre leszek olyan hatással, hogy ha nem is legfőbb példaképként, de értekmutató személyként, mindig jelen leszek a lényükben. Mint ahogy nekem is van (volt)a családomban ilyen. És van egyéb vonalon is olyan személy, aki akár példaképnek is mondható, bár nem az ő életútját próbálom bejárni. Amúgy ahogy rohanva telnek az évek, azt tapasztalom, hogy az emberek már nem terveznek hosszú távra életcélt. Az én céljaim is sokat változtak és változnak folyamatosan, mert nehéz megtalálni az egyensúlyt a család, a mindennapok és belső lelki elvárásaim, szükségleteim között.
Üdv, Lotte
Szia! Először is örülök, hogy ismét olvashatlak.
Én is elgondolkodtam. Céljaim vannak és remélem, hogy lesz időm és lehetőségem megvalósítani. Példaképem viszont nincs. Olyan emberek vannak, akiknek az élete, gondolkodása közel áll hozzám és inspirál, de nem nevezném példaképnek. A gondom viszont az, hogy a gyerekeimnek milyen példaképei vannak,vagy lesznek. Ebben a mostani világban, ahol hatalmas mennyiségű információ árad feléjük, vajon mennyit képesek feldolgozni és mit képesek kiszűrni. A média világából milyen példákat kapnak? Ahol a valóság show-k szereplői kerülnek előtérbe és ezt látják a gyerekeink. Mert ugyan nem nézzük ezeket a műsorokat, de mégis begyűrűzik hozzánk, mert tesznek róla. Én meg tennék rá jó magasról, de nem tudok. Szeretném, ha olyan emberek vennék körül őket akikre felnézhetnek, legyen az tanár, rokon, barát, vagy szülő. Boldog lennék, ha a párom, vagy én példaképül szolgálhatnánk gyerekeinknek.
Üdv: Éva
Tetszett ez a bejegyzésed. Amikor általános iskolában hasba akasztottak azzal, hogy írjak a példaképemről, nekem sem jutott eszembe senki. Aztán jókislány módjára írtam az anyukámról, akiben tényleg nagyon sok jó tulajdonság van, de sosem tartottam példaképnek. Mint ahogy soha nem éreztem határtalan rajongást színészek, énekesek iránt sem. Mindazonáltal irigylem azokat, akik képesek erre, mert bár én is szenvedélyesnek tartom magam, a szenvedélyem másban nyilvánul meg. Azt hiszem ez családi minta is, én pl. sosem láttam a környezetemben senkit, akinek példaképe, rajongása lett volna. Így eszembe sem jutott, hogy nekem lehetne..
Jó kis írás volt ez.
Szép napot:)
m