A szobabicikli az hasznos?
2011 szeptember 21. | Szerző: Peterrim
A szobabiciklinél haszontalanabb dolog alig akad a lakásban. Na, ez
nem igaz, de majdnem. Én pedig valami hasonló haszontalanságra akarok
kiadni néhány tízest éppen. Mégis miért? Azért, amiért a szobabicikli
vásárló is vizionálja szenvedélyesen az eszköz birtoklásának jótékony
hatását. Ugyan, ki gondol ilyenkor, a gépek válogatása közt arra, hogy
elfér-e vajon a nappaliban, nem bontja-e az enteriőrt, és egyáltalán
kényelmes-e tekerni filmnézés közben?
Nos, én sem gondolok (csak a párom) ilyenekre most. Csak a hasznát látom
az áhított szerkezetnek, és nem az ormótlan súlyos testét, amivel
birkózni fogok takarításkor, nem kiábrándítóan ocsmány csápjait,
amelyet muszáj elfedni valamivel. Én még azt sem látom, hogy egyáltalán
nincs hol tárolni ha épp nem használom. Mert nem fogom, csak keveset ez
szinte biztos.
Piciny lakásunkban eddig is örök vesztesei voltak a bújócskának a sporteszközök.
Sem a taposógép, sem a fitneszlabda nem bírt elrejtőzni rendesen, az
ágy mögé csúsztatott sárga hullahoppkarikáról nem is beszélve. Én pedig
még egy cuccot szándékozok idehozni, egy minden eddiginél brutálisabbat:
egy denevérpadot. Igen, mert lógni szeretnék.
A lógás megy denevérpad nélkül is, az oké, de csak a paddal jótékony a
gerincnek. Na ezért kell nekem ez az idétlen eszköz. Hogy nyújtsak. A
kérdés már csak az, hogy szobabiciklizésnél vajon mennyire képes
következetesebben lógni az ember? Ez nagy dilemma. Vegyek akkor, vagy ne
vegyek? Ha nem veszek, pedig gyakran lóghatnékom lenne, akkor bánni
fogom, hogy nincs. Ha meg van, de nem lógok, viszont helyette
porszívózok, közben ide-oda húzogatom, akkor is bánni fogom.
Nehéz döntés. Ha szobabiciklivel lenne egybe kombinálva ez a
szerencsétlen pad, akkor legalább könnyű lenne eldönteni: kell a fenének
és kész. De nem, még csak nem is hasonlít rá. Mi legyen, mi legyen…?
2011 augusztus 24. | Szerző: Peterrim
Bár nem sok szavazat érkezett, így reprezentatívnak jóindulattal sem nevezhető, így is meglepődtem, hogy többeteknek van példaképe, mint akinek nincs.
Amikor (valamikor nagyon rég) a suliban órán kellett fogalmazást írni a példaképünkről, üresen adtam be a lapot. Bármilyen marhaságot írhattam volna, de engem annyira megdöbbentett a téma, hogy hazudni sem tudtam. Addig a pontig nem is éreztem, hogy valakihez szeretnék hasonlítani, csak annyit tudtam kire ne, vagy milyen tulajdonságokat nem szeretnék felvenni. Amolyan negatív példaképeim voltak, pozitívak nem.
Nyilván nincs akkora ereje annak, ha valaki tudja mit nem akar csinálni, mint ha tudná, mit igen. Iránymutató táblák sugallatára közlekedni, vagy tiltó jelek közt evickélve rálelni a kevésbé fájdalmas ösvényre. Valami azt súgja nekem, hogy többen vagyunk akik mégis a másik utat választják, annak ellenére, hogy a szavazás eredményéből épp az ellekezője látszik.
Nekem felnőttként már csak részmegoldásaim vannak példaképre, amolyan ködösen körbeírva, hogy pontosan az adott személyben, tettben nekem mi a példaértékű. Valahogy úgy érzem, lemaradtam, kinőttem abból, hogy igazán formáljanak, motíváljanak belül a példakép csodák. Vagy túlságosan elkényelmesedtem, esetleg cikinek élem meg a rajongást.
A példaképért áhitozó gyermek egyszer aztán maga is azzá válik, csak kérdés, ezzel tisztában van-e? Egy szülő felfogja-e hogy az élete, tettei a következő generációnak szolgálnak mintául? Ezen, pl. elgondolkodtál? Kinek vagy Te a példaképe? Ha nem vagy senkinek, akkor az azt jelenti, hogy a környezeted számára nem vagy követendő? Mondta már a gyermeked, hogy olyan szeretnék lenni mint Te anya, apa?
Fekete: Mindenki jó valamire. Ha más nem, elrettentő példának.
Példakép
2011 augusztus 17. | Szerző: Peterrim
A munkám abból áll, hogy emberekkel a jövőről, a célokról beszélgetünk. A napokban egy merész következtetésre jutottam a tapasztalatokból, de nem tudom, hogy helyes-e.
1. A legtöbben nem rendelkeznek életcéllal. ( a megélni valahogy, lesz ami lesz nem cél)
2. Aki nem rendelkezik célokkal, nem is nagyon, vagy csak felületesen tervez. (majd csak felneveljük valahogy a gyereket)
3. Aki nem tervez, nincsenek céljai, az előtt nincsen példa amihez szeretne hasonlítani.
4. Példa, példakép nélkül nem leszünk ura az adottságainknak, képességeinknek. Nem fedezzük fel saját magunkban rejlő lehetőségeket. Hagyjuk magunkat sodortatni az élettel. Alapvetően elégedetlenek vagyunk.
Te mit gondolsz? Szavazz, és írd le a véleményed!
Szívesen megnéznék egy statisztikát
2010 április 26. | Szerző: Peterrim
Attól tartok rohadtul semennyit, sőt! Azt megfigyeltem, mikor tavaly márciusban a padlón voltak a gazdasági kilátások, a forint mélyponton, akkor is a legolvasottabb hírek között ilyenek voltak találhatók, mint “szakított az RTL sztárja”, vagy “Csúnyán beszólt X Y-nak a divatbemutatón”
Most őszintén, például Daróczi Dávid haláláról még hány bőrt lehet lehúzni? Vazze, nem hiszem el, hogy van értelmes ember aki még felizgul egy róla szúló “újabb titok derült ki” hír láttán.
Az perverz. Esküszöm nem komplett!
Miért nem találja fel már végre valaki a kulcslyuk alakú szemüvegkeretet? K. sok fogyna belőle….
Pornófilm az iskolában
2010 április 25. | Szerző: Peterrim
persze rohadt nagy vita kerekedik ebből, hogy mégis minek, hogy, meg micsoda dolog, de lássuk be a 10 év körüli gyerekek nagyon is tisztában vannak mit kell csinálni a nemiszervükkel, ha nem is tudják pontosan miért úgy ahogy. Prűdség, fatális baromság, szemellenzés lenne azt hinned, hogy gyermeked 12 éves kora előtt ne látna pornót. Akkor meg miért nem lehetne elmagyarázni, hogy a látottak mit jelentenek, és valójában hogy férfi nő között mit is jelent az érintés, a szerelem, és a szex. Mert az a gyerek aki csak a filmekből nyer impulzust, az bizony nagyon félrevezetődik.
A filmekben egyre több az erőszak, az alázás, az extrém méretű testrészek, és ez nem kell mondanom, baromira félrevezetik a gyermek érzékeny lelkét.
Miért az iskolában vetítenék?
Mert a legtöbb szülőnek amúgy kínos a téma. A méhecske porzós magyarázat elég nevetséges ma már, és nem is hiszem, hogy kifejezetten a gyermek fogantatására kell “fogni” a magyarázatot, mert úgysem ezt tapasztalja meg a gyerek amikor a saját nemiszervével játszadozik, hanem az örömöt. Mivel a legtöbb szülő nagyon nem tudja, hogy magyarázza el, így a gyerek a többiektől, az internetről szerzi be az infót. Akkor már jobb a tanóra.
Hát igen. 2 téma van amit elég körülményes megmagyarázni egy kisgyereknek, mert nem tudni az ő kis fantáziavilágában mi zajlik le a tudás birtokában, az egyik a szex, a másik a halál.
Mekkora véletlen
2010 április 24. | Szerző: Peterrim
Annyi beteg elme szaladgál a világban, hogy tiszta szerencse, ha az ember normálisakkal élhet együtt. Lassan már nagyobb mázli kell ehhez, mint a lottó ötöshöz.
Persze a legfélelmetesebb a dologban az, hogy bolondok is azt hiszik magukról, hogy normálisak, ennek hangot is adnak, sőt le is írják. Magukon kívül mindenkit lehülyéznek.
Idióták!
Avatar
2010 április 19. | Szerző: Peterrim
Már rég lecsengett, tudom, az Avatar 3D fellángolás, mégis most írok róla. Már előzőleg több cikket olvastam, h depisek lettek a gyerekek, meg, hogy volt aki öngyilkos lett a film után.
Na, ez kell nekem!
Nyilván a látványért megy el az ember egy ilyen filmre nem a történet miatt, amit a kritikusok alaposan lehúztak amúgy is. Ezért nem is értettem, mikor mondták néhányan, hogy sima moziban látták a filmet, nem csodálom, hogy nem élvezték.
Az nagyon muris, mikor körbenéz az ember a film alatt a teremben és mindenkin az a hülye szemüveg. Gondoltam viccesen hátraszórok néhány pocornt, betudják a film részének…
Gyermeki lelkemnek (meg agyamnak) köszönhetően élveztem a filmet, tényleg rohadt szürke volt a való világ utána. A vetítés után koordinációs zavaraim voltak, véletlenszerűen találtam meg a lépcsőfokokat, nem bírtam a távolságokat rendesen pozicionálni. Hát, lehet én is simán átléptem volna 3 emelet magasságot így könnyen, aztán betudtak volna az Avatar 29. depressziós áldozatának, de megúsztam a falhoz simulva végig a parkolóig. Jut eszembe, azt még érdemes kipróbálni: 3D-s szemüvegben végiginni az éjszakát – garantált elmebaj.
Hát nem tudom hová vezet az, hogy egyre inkább arra törekszünk, hogy minél jobban képesek legyünk becsapni az érzékelésünket, mintegy kaput nyitva az illúzionált világ valóságos megéléséhez…
A Szabó család című rádiójátéktól anno még senki sem került a pszichiátriára…
Mondom én
2009 június 25. | Szerző: Peterrim
Pl. ha kicsit nagyobb volna az ár a Dunán, még reménykedhetnénk is, hogy a nyugatabbi szomszédainktól idehoz magával egy hidat. A Margitunk helyett. Akkor végre megoldódna ez a (már megint) nevetséges közbeszerzési história ami a felújítás körül forog.
Akkora pénzekről beszélnek itt, na meg persze a kétezerhuszon négyes metróval kapcsolatban, hogy szinte elhiszem gazdag ország ez, csak a polgárai tettetik a nyomort.
Valahogy jó lenne, ezekből az aprópénzekből részesülni, nehogy már a dunán follyon le! Jelentkezem is, hogy mondjuk egy gályázó angyal szobrot felújítok 50 milláért. Jön valaki nekem segíteni leemelni meg visszarakni 1 millia fejében?
Mondjon valami pozítívat!
2009 június 4. | Szerző: Peterrim
Annyira nincs hír a világban, hogy szinte már unatkozom. De az is lehet, hogy fásultá tett a pattanásig feszített kétségbejtően pesszimista híráram, az utolsó év különösen negatív termése, így a rosszra már szinte nem is reagálok, csak beletörődötten legyintek.
Dejó lenne valami pozitív pezsgésről hallani végre! Csak nem hallok, csupán panaszt mindenfelől…
– Doktor úr, milyenek a leleteim?
– Hát…a vérképe katasztrofális, a veséje haldoklik, a mája alig működik, a szíve bármelyik pillanatban megállhat.
– Jaj nekem, doktor úr mondjon nekem valami pozitívat is!
– Itt van például a HIV tesztje.
🙂
Énekverseny
2011 október 10. | Szerző: Peterrim
A fene tudja, mi köt le engem a szennytévé faktoros műsorában, de leköt, ezt észrevettem, merthogy várom a következő szombatot rögtön adás után.
Azt kell mondjam, sok tehetség van kicsinyke országunkban, még nem igazán sikerült mindenkit megszokni az előző szériából, máris itt egy rakat új énekes. Akikből többnyire bevásárlőközponti hangulatcsináló hakniceleb válik leginkább talán, mert nem bírja felszívni őket a minőségi magyar zeneipar.
Az gondolná az ember, hogy nem fogyasztunk zenét, pedig dehogynem. Még soha ennyi zenés rádió nem volt mint mostanában, ennyi zenelejátszóféleség sem, mégis a magyar előadók valahol elvesznek a kínálatban.
Én speciel nem szeretem – néhány daltól eltekintve – a mai magyar könnyűzenét. Olyan semmilyen. Számomra nem ad élményt. Hangzásilag. A szöveg persze javíthat valamicskét, de akkor is valahogy mintha nem találnánk meg a megfelelő hordozó eszközt a dalokban. Ha meghallgatsz egy idegen dalt, rájössz, hogy a legtöbbjük önmagában nem nagy durranás, a hangszerelés, zenei ötletek, az akkordok újraértelmezése teszi élvezetessé ezeket a slágereket. Azt kell gondoljam, hogy leginkább ötletes zeneszerzőkben, és hangszerelőkben van hiányunk. Kereslet pedig lenne, tehetséges előadó bőven akad, de jó szerzemény alig. Na nekik kéne egy xfaktort indítani.
Mondom mindezt úgy, hogy botfülem van.
Felejtsétek el!
Amúgy meg tudja mondani valaki miért Liszt Ferencről lett elnevezve repülőtér??? Lehetett volna mondjuk Bánki Donát, akinek azért mégiscsak több köze volt a repüléshez, mint Lisztnek. Kíváncsian várom mikor avatják a Jedlik Ányos zenetörténeti múzeumot és a Máté Péter műszaki szakközépiskolát.
Oldal ajánlása emailben
X